A Balaton is a hét természeti csoda közt lehet!!!
Közel 100 millióan szavaztak 2007-ben a világ hét új csodájára, s a szervezők a nagy sikeren felbuzdulva új szavazást írtak ki, melyen ezúttal a világ legszebb és legfontosabb természeti értékeire szavazhatunk. A kezdeti szakaszban 224 ország 430 természeti látnivalója szerepelt a listán. A nemzeti jelöltek állítása 2008. december 31-jén fejeződött be, ekkortól már csak a 261 kiválasztottra lehet leadni a voksokat. Minden ország csak egyetlen helyet jelölhetett a természeti csodák közé, viszont vannak olyan jelöltek például folyók, amelyek több országhoz tartoznak egyszerre
Segíthetjük a kiválasztott természeti látnivaló jobb szereplését, ha kapcsolatba lépünk a helyi hatóságokkal és megbizonyosodunk afelől, hogy az érvényes jelöléshez megalakult egy hivatalos jelölőbizottság. E nélkül mit sem ér a szavazatunk.
Az előzetes szavazás 2009. július 7-ig tart, ekkor a New 7 Wonders alapítvány szakértőiből álló testület, Federico Mayor, az UNESCO korábbi igazgatója vezetésével a 77 legtöbb szavazatot elnyert látványosság közül kiválasztják azt a huszonegyet, amelyre a szavazás végső fázisában lehet voksolni. A 21 döntõs nevét 2009. július 21-én hozzák nyilvánosságra.
A szavazás meglehetősen hosszú lesz: 2010-ben és 2011-ben is tart még, s csak ekkor hozzák nyilvánosságra a nyertesek listáját A szavazás időszaka alatt minden jelölt részletesen is bemutatkozhat a nagyközönségnek egy élő road-show keretében.
A szavazatokat a Hét új világcsoda oldalán adhatjuk le egy e-mail cím megadásával és megerősítésével adhatjuk le. Elõbb a kontinenst kell kiválasztanunk, ezt követően pedig az egyes helyszíneket kell bejelölni
A honlapon egyébként mind a 261 jelöltről részletes információkat olvashatunk. A jelölteket kontinensekre bontva találjuk, s a földrészeken belül is több kategória közül választhatunk. A jelöltek tájlép, sziget, hegyvidék, sziklaalakzat, barlang, vulkán, völgy, nemzeti park, erdő, jégalakzat, folyó, tó és tengeri látkép kategóriák egyikében találhatók.
Magyar kötődésű helyek is szerepelnek a listán: több más országgal közösen a Duna, önálló jelöltként pedig a Balaton szerepel a listán. Erdélyből a Retyezát Nemzeti Parkra is lehet szavazni. A három jelölt közül még egyiknek sincs hivatalos jelölő bizottsága azaz jelen állás szerint hiába is szavazunk rá, egyelőre nem juthatna tovább egyikük sem a következő fordulóba.
A Balatonnak olyan vetélytársakkal kell megküzdenie mint a szomszédos Horvátországban lévő Plitvicei tavak, a szlovéniai Bledi-tó, a szlovákiai Csorba-tó, vagy épp a Skóciában lévő legendás Loch Ness. Az európai folyók listáján talán kevésbé erős ellenfelei vannak a Dunának, például az albániai Drin, a Dnyeper, vagy a Douro Portugáliában. A Retyezét egyik legnagyobb vetélytársa a spanyolországi Sierra Nevada lehet.
A Balatonról szóló ismertetőben kiemelik, hogy ez a régió legnagyobb tava és Magyarország legfontosabb turisztikai attrakciója, amit a Magyar-tengernek is neveznek. A honlap szerint a 77 kilométer hosszú és 4-14 kilométer széles tó különlegessége, hogy a részben mediterrán klíma és a vulkanikus eredetû talaj minőségi borkultúrát eredményezett, amely már a rómaiak idejében is ismert volt.
(Forrás: www.origo.hu)